Vadrózsa 160 – 2023

Avagy nincsen rózsa tövis nélkül.

Nagy várakozással voltam a rendezvény iránt, mivel az évek alatt az egyik kedvencem lett. Odaadó szervezés, bőséges ellátás, családias hangulatú ellenőrzőpontok.

A sztori viszont nem itt kezdődik, hanem 3 héttel korábban a Rockenbauer 130-on. Amit sikerült kis túlzással végig szakadó esőben teljesíteni, kikészítve a bal bokám. Gyorsan javult, de mindig maradt egy kis fantom fájdalom ami hol volt, hol nem. Mint a mesében. Ezért nagyon óvatosan készültem (leszámítva a fullkreténben véghez vitt sivatagi Nyakvágó félmaratont 37 fokban). Mivel a Nyakvágón nem volt incidens, úgy éreztem mehet a Rózsa! Már péntek este leutaztam a célba, ahol az ismerősökkel elsztoriztunk a múltbéli teljesítésekről, vagy kudarcokról. Néhány pontőr és a rendező srácok is ott voltak, jót beszélgettünk.

Remekül aludtam, másnap reggel 5:30-kor kelés, az előző este összepakolt depó cuccokat (Mátraszentimre és Kékes) a vállamra vettem és irány a rajt helyszíne – a kotrógép.

6:45-kor óramű pontossággal el is indult a csapat – 67 mindenre elszánt őrült.

Repültek az első kilométerek. Összefutottam pár bajtárssal, akikkel még a K200-on harcoltunk az elemekkel. Nagyon jó érzés volt újra itt lenni, menni, csinálni, élni. Széleső ❤️ Eszter forrás ❤️ Havas ❤️ Világos hegy ❤️ Jó volt őket újra látni, nagy kedvencek. Az utóbbi után következő forrást az elmúlt 3 évben mindig kihagytam – hiba volt. Jéghideg friss forrásvíz, maga az élet, egy orgia. Az én ostoba hibám, hogy nem szeretek letérni a hivatalos úrtól, idén máshogy volt 🥰 – pedig csak 30m-re van az útvonaltól 🤷‍♂️

Ezután következett az első mátraszentimrei depó (~42km): meleg leves, a saját összekészített cuccom (amihez még ~120km-nél visszatérek), szóval igazi feltöltő állomás. Leves, banán, gél, kóla -> spuri tovább. Ezután kb. 5 km lejtő jön, széles könnyen futható erdei utakon. Nagyon élveztem. Gyönyörködtem a tölgyesekben, fenyvesekben, ahogy a nap átsüt a lombok között… és CSATT 🤬🤬🤬 akkorát estem pofára, öröm volt nézni. Megbotlottam egy kőben. Épp nem volt senki körülöttem. Összekotortam magam, gyors kárfelmérés: Törés nincs, minden mozog, (sok) vér nincs, csak a horzsolások a kb 2m-es csúszás eredményeként. B+. Ok, nincs bámészkodás futás közben.. 😅

Lajosházánál feltöltés (víz, dinnye), nyomás tovább. Jött az első megborulás, ugyanis egy ideje elfelejtettem “enni”, plusz olyan h.hólyag görcs kapott el azt hittem szülök egy követ. Megijedtem hogy az esés következménye esetleg. Ez a kínlódás eltartott egy darabig (1-2km), mire fejben kikalapáltam magam.

Füreden egy gyors check-in és büfézés, majd irány a kék kereszt a Kékesre. Fent várt a második depó. Ez már a besötétedés előtti utolsó 1-2 óra, ráadásul vacak lefelé szakasz jön, nem lesz termelt hő, fázni fogok. A ponton (~62km) étel-ital-depó, benne RedBull, banán, csoki, zselék a kövi szakaszokra. Királyi ellátásban volt részem. Átöltözés szárazba: póló, karszár, sapka és zokni csere. Fejlámpák hadrendben. Nagyon jól esett. Nehéz volt továbbmenni. Főleg mert egy genyó rész jön, a Sombokor – aki tudja, tudja 🤮

Kövi állomás előtt utolértem egy párost akik nagyon keményen nyomták, mindig csak a pontokon értem be őket. A lány rosszul lett – eléhezett. Rózsaszálláson próbáltunk neki segíteni a tanácsainkkal, eléggé kikészítette magát szegény. Még világosban tovább indulva Sötét Lápa nyeregben ért utol az este. Innen kb. 1óra a félpálya -> Domoszlói kapu. 

A baj csak az, hogy a Vadrózsa 160 itt kezdődik. ez volt eddig a bemelegítés 😬 Szerencsére itt mindig wellness program van. A srácok apait-anyait beleadnak a pont működtetésébe: Fröccs, sör, pálinka 😅, hamburger, dinnye… fel sem tudom sorolni. Elhoztak szerintem mindent amit otthon találtak. Pihenő sátor (benne alvó kikészült versenyzővel), kempingszék, tartalék elem… nem tudtunk olyat kérni amire ne az lett volna a válasz hogy: “Várjál csak… tessék” 🥰

Felrobbant erdő törmelékén, kiáradt patakokon, kidöntött fákon és eltorlaszolt ösvényeken vezetett az út a következő állomásra. Technikás mondaná a “marketinges” – ja szopás!

Parádóhuta már a második fél első állomása meleg étellel, ami nagyon jól esett. Gyors gulyásozás után indultam is tovább. 5km unalmas erdőben kacskaringózás jön, nincs különösebb kihívás. Parádsasvár autós büfé teraszára érve a ponton fel lehet készülni az egyik legszarabb szakaszra: vissza kell mászni a Mátra gerincére, egészen Galyatetőig 😬 na ez egy rohadék szakasz. Meredek mint barom és hol morzsalékos csúszós, hol öklömnyi köves bokatörő.

Galya nem túl izgalmas. Fúj a szél, már hűvös van itt nem akar az ember sokat időzni. Ezután Galyavár és az utána következő omladékon való lejutás patakszintig. Ez a rész nagyon veszélyes és kimerítő. Egyben talán a leglassabb is. Szerencsére idén megúsztam esés nélkül, örültem hogy túl vagyok rajta. Ekkorra már egyedül maradtam, se előttem se utánam nem látok kóborló fejlámpát. Igazi nyugis magány a világ végén ahol a madár se jár. Patakszinttől Vöröskő kilátóig egy jó kövér mászás a feladat, ráadásul kb 4-5 patakátkeléssel, néhol mellig érő csalán, szeder és vadrózsa bokrokban gázolva. Először itt szerez az ember olyan sérüléseket mintha macskákkal harcolt volna. 100km-t már átlépte az óra, de nem szabad ilyenkor a maradék 60-ra gondolni. Mindig a következő pont a cél, ha ezt megszegem elvész a motivációm, kizökkenek.

Vöröskőhöz a gerincre érve látom hogy É, É-NY felől villog az ég. Nana! Bakker erről nem volt szó az esőkabátom 120km-nél van a táskában. A pontőr már kész tényekkel fogad, hamarosan itt a vihar. Ó basszus nem hiszem el, hogy megint megszívom. Igyekeztem minél gyorsabban a következő állomásra Szoros patakhoz eljutni, mivel egy: az nem egy hegytető, talán nem basz belém a villám , kettő: a pont egy régi elhagyott üdülő mellett van, ahova talán be lehet húzódni az eső elöl és legalább a sűrűjét megvárni míg elmegy.

Pontosan így történt 😅 Odaértem a pontőrök már a kocsijukban ültek (5:55) – Ekkor 12. helyen álltam, 23:47-es idővel értem ide. Papír bead, szám bediktál. Pecsét, puszi, pacsi, CSAATTTT elkezdett zuhogni. Berongyoltam az épületbe. Hamarosan még több elázott bajtárs követett – közben kivilágosodott. Az volt a stratégia, hogy megvárom míg elvonul és csak szárazban indulok tovább. Közben a többiek elkezdték egymást győzködni, hogy miért kéne inkább most feladni. Volt aki már fuvart is szerzett. Telt az idő 2-2,5 órát töltöttünk ott mire kisimult. Persze közben jól lemerevedtek az izmaink. Én aludtam is 5-5 perceket guggolva a földön. Átfagytam, elgémberedtem, elment a kedvem a folytatástól. Megettem a reggel berakott száraz zsömlét, meg amit találtam. Negatív pillanat volt nagyon. Már az órám is leállítottam, mikor elkezdett tisztulni. Megláttam egy Kazinczy-n megismert lányt, aki a vihar ellenére teljesítette is. Épp csomagolt és készült továbbmenni – pedig a többiek azt mondogatták hogy ő is feladja. Na mondom nyafizásból elég, vagyok én is legalább ennyire kemény, kimondtam hangosan: Én továbbmegyek basszátokmeg! A többieket váratlanul érte, de az volt az én Főnix madár pillanatom. Egy szarkupacból lettem újra ember.

Elindultam a következő – a többiek által már meghorrorizált – ponthoz: Ágasvár csúcs. Jó meredek, ráadásul oda-vissza buli 2 pecséttel. Az eső miatt jó csúszós volt minden, Rockenbauer feelingem lett seperc alatt. Már az első pár kilométeren szarrá ázott a cipőm, féltem hogy ebből megint lábfelázás lesz mint a K200-on. Szerencsére ott volt utána a száraz depó Mátraszentimrén  (póló, zokni, cipő(!), nadrág… esőkabát). És igen, el is jutottam oda. Egy orgazmus volt átöltözni. Ilyenkor tanulja meg az ember az egészen kicsi dolgokat is értékelni. Ja! És volt Nutella biscuit meg RedBull a depómban 🥰 Mintha bélszín steaket ettem volna 🤭 francia pezsgővel. Bevallom egy kis könnycsepp is kiszaladt. 🥹 A pontőrök szerint eső már nem lesz, kis felhő, napsütés stb. Ekkor 10:30 volt. Fasza, akkor az esőkabát már nem is kell, megúsztam 🥰 Távozáskor egy a Szoros pataknál kiszállt sráccal találkoztam, jött a fel nem használt depó csomagjáért. Láttam a szemében a csalódottságot, szeretett volna ő is itt lenni. Gratulált, ami nagyon jól esett akkor.

Elindultam: Fallóskút, Mátrakeresztes – Lyukas kő – Nyikom nyereg. Peregtek a pontok és a nehéz kilométerek. Szerettem volna minél előbb a Zám patak sűrű sötét bugyrában lévő ponthoz érni, ahol Tibi és a menyasszonya egy patak szigeten felállított táborral vártak minket eddig minden évben. A Zám patak völgye nem játék. Mint a medve. Pláne eső után nem az. Estem is két akkorát, kis híján eltörtem a csuklóm. Na! Ébresztő balfasz! Nem itt döglünk meg! Még térerő sincs. Ahogy Marci barátom mondta egyszer: “Innen a hulládat is nagyon drágán hozzák csak fel”.

Elértem a tábort… hogy is írjam le. Ilyenről álmodik mindenki aki valaha is szeretett táborozni: Égett a tűz, finom füstillat, vízcsobogás, étel-ital… hatalmas arcok, hogy értünk mindezt ide lecuccolták és itt gubbasztanak 1-1.5 napot ránk várva. Ráadásul ők is szarrá áztak a viharban. Cukipofák nem?. 

Gyors frissítés és irány a NAGY mászás. A Múzsla csúcsra, ahol Csipi várja a versenyzőket. Keservesen ment, elfáradtam. Már elkezdtem hallucinálni is. Érdekes hogy nekem egyáltalán nem ijesztő, elviselem. Ilyenkor embereket látok bárhol. Fán, patakban, kövön ülve. Persze tudom hogy nincsenek ott, de nagyon fura. Jó hogy nem sárkányokat vagy valami hasonlót 😆

Felértem… Erre Csipi azzal fogad: “Na bazdmeg meghoztad az esőt.” Ó nemár… picsába. A patakmederből nem látszott, de tényleg! Egy góc északról, egy pedig délről kezdte ölelni a hegyet. Dörög villámlik, én meg a környék legmagasabb csúcsán állok 2 túrabottal a kezemben. Eszembe jutott a viharban golfozó Darwin díjas pacák 😅

Na több se kellett nekem, elkezdtem “rohanni” lefelé mint a barom. Gondoltam mozgó célpontot nehezebb eltalálni 🤭. Életemben ilyen gyorsan nem értem le a Múzsláról. Az a baj utána még van legalább 4 hupli, azokon is át kell keveredni. Elkezdett esni… mit esni… ömleni. Mi a tököm ez a fehér cucc a földön… b+ ez jég! Még szerencse hogy annyi vízzel jött, hogy nem verte bucira a búrám. Fújt a szél is mint az állat. Rohantam, de közben az járt a fejemben: mit nem adnék most egy esőbeálllóért. Persze tudtam hogy nincs és ha meg is állok 2 perc alatt megfagyok. Fáztam… elegem volt. Akkor és ott fogyott el a motivációm (kb. 147km-nél), de csak csapattam tovább. Már csak pár km a Szurokpüspökiben lévő pont, ami egy fedett hely. Persze addigra elállt és a nap is kisütött. Mi maradt utána? Sárlavina, zuhatag.. felázott agyagos talaj amiben 3-5cm mélyen merültem el és csúsztam meg minden lépésnél. Rosszabb volt mint a Rokin 😭. Ráadásul tudtam, hogy a hátralévő 9 km kb. ugyanez, csak még van benne 2 km meredek felfelé is. Hogy ilyenen hogyan fogok felfelé menni azt nem tudtam. 

A ponton már kvázi gratuláltak és jött az infó hogy nagyon sokan feladták. Nagyon fájt a talpam. Felázott megint, ismerős volt az érzés a K200ról. Félve levettem az egyik cipőm hogy megnézzem mekkora a kár, bevisz-e még a maradékon. Szerencsére a jobbikat bontottam ki így annyira nem ijesztett meg. Száraz zoknim már nem volt, így kellett kihúzni a célig. 9km! CSAK 9! Ebből 3.5 a csúcsig, utána csak lefelé.

Az utolsó kb 2,5 km már aszfalton megy, itt kocogtam is egy “jót” a végén. Nagyon jól esett. Éreztem hogy van bőven haszna az irányított edzéseknek, itt eddig sosem ment a futás.

Beértem, megtapsoltak, 1 percre hősnek érezhettem magam. Életem eddigi legkeményebb túrája volt a 2023-as Vadrózsa 160. Sérülés nélkül megúsztam. Se vízhólyag, de körömleesés – pedig a rekordom itt -3 köröm – a bal bokám is teljesen tünetmentes.

A vége: 37:10, abszolút 18/67. hely, férfi 15. Negyedik indulás, harmadik teljesítés, második legjobb idő.

Függöny!