A nyers adatok:
Rajt: Porec főtere (Horvátország)
Cél: Portoroz Camp Lucija (Szlovénia)
Táv: 88km
Szint: 763m

Szombaton hajnalban 3:50-kor keltünk, hogy elérjük a szervezők 4:45-kor induló transzfer buszát, ami a rajtba, Porecbe vitt minket. Már előző nap is elég hideg volt, átlagban 30-40km/h széllel, így kicsit tartottam tőle hogy cidri lesz a versenyen is.
6:00-kor rajtoltunk Porec főteréről, kb 40-en. Jó hangulatban és meglepően gyenge szél mellett. Hidegnek épp hideg volt, de a rajt hevében és tempójában az akkor ott nem számított. Olyan lendülettel iramodott neki a banda, mintha nem 88km-t készülnénk épp lefutni. 4:50, 5:00, 5:10 majd 5:30 pár kilométer után beállt mindenkinél az utazó tempó, szétszóródott a társaság. Az első 22km enyhén emelkedett, kb 350m szintet kellett „megmászni”. Nem volt vészes, sőt kényelmesen futható volt. Hamar eljött az első frissítőpont (12km), addigra szépen ki is világosodott, el lehetett tenni a fejlámát. Itt mindössze egy darab banánt vettem magamhoz és folytattam is az utat.
A következő kilométerek nyugisan teltek, bár néha még előkerült egy-egy kakaskodó aki hihetetlen tempó különbséggel került elő a hátam mögül. Ennek párja az akit ahogy lassan beérsz, hátrafordulgat és mindig kicsit be is gyorsít ilyenkor. Az ultra távos rutinomból már tudom, hogy ez maga a vég hűvös lehelete, mert így vagy úgy de ezt nem lehet sokáig fenntartani, pláne ha még 60+km van hátra. Persze hogy idővel megelőztem őket és soha többet nem találkoztunk.
22km-hez érve (2. frissítő pont) – ahol már be kellett kevernem 1 kulacs ISOt valamint egy darab banán is a kezemhez ragadt – már csak páran keringtünk egymás körül mint a termikelő keselyűk, várva hogy mikor törik meg valaki. Innentől hosszú, 16km-en át tartó lejtő jött. Lejtő: értsd az előző ~300m-t visszakaptuk szépen csepegtetve, szóval nyilván nem 3:30-as ezrekkel döngettünk, de mégis jólesett a bizsergő combizmoknak. Az első alagút ennek a szakasznak a végén következett, nagy élmény volt, még egy rövid videót is készítettem róla. 38km Motovun vára. Szép! Ide visszajönnék egy hétvégére kirándulni. Tudtam, hogy amint a patakon átérek jön az igazi szivatós rész, egy újabb 350m-es emelkedő 20km-re szétkenve. Nájsz! Jó tudom-tudom ez neked 2:00-ás ezrekkel megy hátrafelé, bekötött szemmel, én meg mekkora csicska vagyok má’! De képzeld a dobogósok is megemlékeztek erről a szakaszról: Alig vártuk hogy vége legyen.
A patak utáni frissítőponton 3 kulacsot kellett feltöltenem, szintén egy darab banán, aztán spuri felfelé. Ekkora szépen kisütött a nap és az idő is melegebb lett kb 5-8 fok körül. Sapka le, pulcsi zipzár le, kesztyű le. Az volt a kellemetlen ezeken az emelkedőkön, hogy igenis nagyon futhatóak voltak, alibi sétálás itt nem játszik mint egy TT-n. Alagutak, viaduktok, csodálatos kilátás, azért a környezet kárpótolt a feszült combizmokért. Úgy éreztem az emelkedés sosem ér véget, néhol egész komoly szakaszok is voltak benne. Az utolsó pár kilométerén már beértem pár futót. Ezt követően elég sokáig együtt haladtunk. Némelyeken már látszott a fáradtság, egy előttem futó lány megbotlott és hatalmasat esett. Véresre horzsolt tenyér, kiszakadt póló. Nem nézett ki jól. A kérdésemre hogy jól van-e csak az volt a válasz hogy: yes-yes!
Mikor felértem végre a szakaszt záró frissítőponthoz kicsit meg is nyugodtam és már mertem tippelni célidőt, mivel tudtam hogy innentől már lejt a pálya. Gyors kulacs feltöltés (2db), darab banán, tűz tovább. Nagyon kellemesen lejtett, jó volt kocogni ezen a szakaszon. Elég hamar jött a következő pont (65km), már csak egy vizet és egy kis banánt vettem el. A helyzet, hogy közben becsületes hasmenés és hascsikarás alakult ki, a szemgödreim is tele voltak sóval. Gyanítom túltoltam az I-am-et, amiben ugye az is van. Szóval innentől már csak szolidan iszogattam az ISO-t és a hátralévő 3 ponton már csak vizet ittam.
Valamiért az volt a fejemben, hogy ezután már csak 1 frissítőpont van, gyanús is volt, mikor megint viszonylag hamar odaértem a következőhöz. Nade előtte… a lány aki korábban előttem esett el, megint megbotlott és ugyanúgy hasra esett mint valahol 50km körül. Mivel egész idáig kb hasonló tempót mentünk 3-an, szerencsére volt más is aki tudott neki segíteni. Kicsit meg is untam már, mert csoszogva futott nagyon rossz volt hallgatni. Elég volt belőle. Nagyobb tempóra váltottam és otthagytam a kíséretem.
Frissítőpont: (76km) mivel minden rendben volt, itt csak 1 pohár kólát vettem el és nagy mosollyal folytattam az utat, hiszen tudtam már csak 12km van vissza. WRONG! Hiába néztem át alaposan az előző napokban a tracket és volt ott az órámon is, valahogy kiesett a fejemből az, hogy van még egy pont a Horvát-Szlovén határon. Nagyon jól futható, de komolyabb lejtő vezetett a határig, ahonnan már meseszép kilátás volt az öbölre és a sólepárlóra. Csak az zavart hogy még mindig olyan távolinak tűnt a cél, nameg az hogy először itt volt igazán zavaró a szembeszél (kb 30-40kmh). Igyekeztem a magasabb tempót tartani, nem akartam már a korábbi futótársakkal kergetőzni. Bejött, a határhoz már úgy érkeztem, hogy nem láttam őket. (82km) Két pohár víz, a pontőr már gratulált a teljesítéshez. A maradék 6,5 km egy bringaúton vezetett a célig. Még itt megelőztem 3 versenyzőt, 2 már csak gyalogolt. A szembejövő bringások és hétvégéi sétálók gratuláltak, jólesett egy hősnek éreztem magam. Itt akkor úgy éreztem, ha még lenne 12km, simán ki tudnám kerekíteni egy százasig.
A célegyenesre ráfordulva az utolsó 300m-en volt igazán pusztító a szél! Örültem hogy nem kellett vele ennyire harcolni az előző 88km-en. Jó érzéssel léptem át a célvonalat, ahol a beérkezés pillanatában pont azt hallottam ahogy Vajda Zoli nevét bemondják és láttam ahogy fellép a dobogó 3. fokára. Tőle erre számítottunk, borzasztó jó futó. A legbüszkébb arra vagyok hogy a barátomnak is mondhatom.
De legalább annyira büszke voltam magamra is, mert ez volt az első hivatalos és valódi ultraversenyem. Végigfutva, szenvedés és sérülés nélkül, jóérzéssel. Szóval ma itt a célvonalon Portorozban a kemping tengerparti sétányán ultra(terep)futó lettem.

Jajj nekem!